Madách téri karc

Madách téri karc

Budapest. Imádom ezt az ezerarcú várost. Mégis az utóbbi években úgy érzem a város központi része hajléktalanok, tivornyázó részeg turisták és galambok otthonává vált. A Deák térről indulva a Király utca, majd a Madách tér látványa orrfacsaró és időnként megdöbbentő. Miért hagyja a város, hogy ez történjen? A felháborodás mellett persze ott a belső ellentmondás, hogy ezek az emberek (hajléktalanok) nem tudnak hová menni és talán itt a forgatagban kapnak annyi alamizsnát, hogy túléljenek. A tivornyázó angol legénybúcsús társaság már más tészta. Szabályozás és szankció lenne szükséges. Az ország imázs nekem megbicsaklik időnként. Bár azt mondják, minden nagy nyugati nagyváros átment ezen a stáción, majd a kiegyensúlyozottság lett úrrá rajtuk. Várom ezt a pillanatot, mint a belváros lakója, szomjazom, mint sivatag a vizet.

Pillanatkép a Madách téren. Hajléktalan alszik a nem oly rég felújított Madách tér padján, alatta ürülék és a tér közepén a szökőkútnál két kislány önfeledten sikongat a feltörő vízsugártól. A háttérben 8-10 fős angol apáca és nővér ruhás legénycsapat obszcén megjegyzésekkel zaklatja a járókelőket, természetesen nem szomjasak már.

Az, hogy ambivalens, az igencsak finom megközelítése a belvárosi lenyomatnak.