Hogyan érkezz meg Hévízre? Egyedül vagy társaságban?

Hogyan érkezz meg Hévízre? Egyedül vagy társaságban?

Magyarország egyik legkedveltebb gyógyfürdője Hévíz, ahol számos nemzet és korosztály találkozik egy időben. Hogyan reagál a nép, amikor valaki egyedül érkezik pihenni egy üdülőhelyre?

Nyitott pozitív személyiségnek tartom magam. Szeretem a társaságot, de nem félek az egyedülléttől, sőt időnként igénylem. Kellemes társaság vagyok saját magam számára is. Ilyenkor elmélkedem, olvasok, nézem az embereket, fotózok, vagy éppen írok. Csupa olyan dolog, ami állítólag felkelti az emberek figyelmét. Lehet benne némi igazság.

Három napra Hévízre érkeztem egyedül a pihenés és a gyógy kúra bűvöletében. Kellemes nyári időjárás. Ülök a hotel csodálatos fás, füves kertjében, előttem medence, megnyugtató vízcsobogás, madarak csiripelése. Kell ennél több? Nekem pillanatnyilag nem. Szemlélődöm és fülelek. Beszélgetés foszlányok jutnak el hozzám német, orosz vagy magyar nyelven. Javarészt nyugdíjasok, mégis három eltérő világot képviselnek. Játszom. A külső jegyek alapján, öltözet, testtartás, kiegészítők láttán próbálom megmondani ki milyen nemzetiségű. Majd megvárom, hogy megszólaljanak. Úgy 80%-os a siker. Szakadék tátong, melyet csak alátámaszt az a néhány beszélgetés, amelyeket az itt töltött idő alatt folytatok. Érdekes, ahogy kapcsolatot vesznek fel az emberrel, velem, a látványosan egyedül pihenővel. A szálloda népe egy zárt közösséget alkot néhány napra, hétre. Főleg a magyarokra jellemző, hogy mindenkit elhelyeznek valahová, persze úgy, hogy nem tud a másikról semmit. Megérkezvén, rögvest belevetem magam a gyógyvízbe. Fél óra áztatás alatt felmérem az embereket. Csendben szemléljük egymást. Látványosan egyedül vagyok, ami itt nem megszokott. Párban vagy csoportosan közlekednek az emberek. Egy idő után már nem tudom nem észrevenni azt a negyvenes pasit, aki aputestét többször kiemeli a habokból és pislog felém. Nem az esetem, de ha értelmes, és lehet, vele beszélgetni nem zárkóznék el. Persze szóba állni már nincs mersze, amit lehet a távolban lévő anyu befolyásolhatott, amit a vacsoránál konstatáltam. Furcsa tapasztalás volt, hogy a személyzet részére, mint egyedülálló láthatatlan voltam. Egyetlen alkalommal sem sikerült megkérdezniük, kérek-e esetleg valamit. Szemben a társas asztalok körbe udvarlását, függetlenül a nemzetiségtől. Reggelinél mellém ült egy német hölgy. Nagyon kedves volt. A megkopott németem már javarészt csak a megértésre szolgált és néhány rövidke mondatra. Aztán átváltottunk angolra. Kiderült, hogy a lipcsei nyugdíjas csoporttal érkezett, s már vágyott új arcra, ezért próbálkozott nálam. Meglepte, hogy magyar vagyok. Mint kiderült neki is kedvenc játéka az emberek figyelése. Mesélt a kelet és nyugat német ma is létező ellentétekről. Az emberi mentalitást nem egy kerítés lerombolása fogja megváltoztatni, mondja. Néhány gondolat erejéig kitérünk a migrációs kérdésre, majd csupa jelentéktelen semmiségről csacsogunk. Egy életerővel és életigenléssel tele lévő ember. Kellemes reggeli partner volt. Olyan nyugodt derűt sugárzott, hogy szinte sajnáltam, hogy nem lesz folytatása a beszélgetésnek. Aztán a gyógymedencébe mellém keveredett egy szintén nyugdíjas nógrádi hölgy. Teljesen elhűlt, hogy én egyedül vagyok itt. Nem is tudja elképzelni, hogy nem unom magam halálra. Látszott rajta, hogy egy szót sem értett meg a gondolataimból. Helyette szapulta a kormányt, a szomszéd szobában lakókat, a reggelit (hozzáteszem, első osztályú ellátásban részesültem itt mindig), és ki tudja mit, mivel egy idő után kikapcsoltam, időnként bólintottam, ami elég volt a végeláthatatlan panaszáradatnak. Pár óra leforgása alatt két teljesen különböző embertípus. Megmagyarázhatatlan sztereotípia. Miért van az egyik embernek a pohár félig tele, még a másiknak mindig félig üres? Hol és hogyan szocializálódnak az emberek? Vajon az én korosztályom (negyvenes), aki már világlátott, szabad és nyitott, hogyan fog húsz év múlva a mindennapjaihoz állni? Mit fog közvetíteni? Remélem, a lipcsei hölgy mentalitását fogom követni.