Ezek a fiatalok fognak eltartani nyugdíjas koromban?
Vasárnap a Balatonról Budapestre vonattal jöttünk vissza négyen. Húgom, két kiskorú unokahúg és én. Balatonföldváron felszálltunk a jelentős tömeget szállító járatra, helyjeggyel. Mit gondol ilyenkor az utazó? Van jegye és van egy kiegészítő jegye a megadott helyre, tehát zökkenőmentesen ülni fog. Felnyomultunk a vonatra, keresgéltünk. A lányok szúrták ki a számot, ám mind a négy széken ültek. Barátságosan jeleztük, hogy a mi helyünkön ülnek és kérjük, keressék meg a saját ülésüket. Négyből egy volt a kommunikatív. Húszas éveiben járó emberpalánta közölte, hogy ők bizony nem ülnek át, mivel kifejezetten egy négyest akartak, és a vonaton derült ki, hogy szétszórta őket a rendszer. Üljünk az ő helyükre. Megdöbbenve hallgattuk a szófosását. Önimádó, egoista, akire egy idő után már a barátai sem néztek. Rámutattunk a hat és kilenc éves kislányra, hogy ugye nem gondolják, hogy a kölyköket bedugjuk valahová, ahová nem látunk. Megvonta a vállát és teljes nyugalommal ült / ültek tovább. Mindenki nyomkodta a telefonját, vagy a laptopon filmet nézett. Nem eldöntött, miért fontos, az amúgy egymással egy szót sem váltó embercsoportnak, hogy egy négyes ülésen együtt üljenek. A két gyereket leültettük végül egy székre. Húgommal pufogtunk és vártuk a kalauzt.
Néhány kérdés fogalmazódott meg bennem:
• Fiatal kölykök milyen körülmények között szocializálódtak?
• Milyen mintákat láthattak?
• Miért gondolják azt, hogy nekik minden jár?
• Ha igaza van, ha nem, stílustalanul háborog. Miért?
Jött a következő megálló. Felszállt egy hölgy, aki szintén az egyik helyre pályázott. Valószínűleg az egyik srácban mégis csak volt valami feszélyező érzés. Elkezdett fészkelődni, és mondta a többieknek, hogy nézzék meg a jegyeket és végre keressék meg a helyüket. Nagy dirrel – durral elkezdtek átpakolni. A szószóló cirádákkal tarkított monológot nyomott nekünk. Szívem szerint fültövön vágtam volna, ha az én gyerekem lenne. Igazán felháborító stílusban adta elő magát. Mindezt megspékelte, hogy egy 70 év körüli úriembert is felállított, aki az ő helyén ült. A bácsi jelezte, hogy az ő helye egy kocsival arrébb van, de ott is ülnek. Jeleztem, hogy az urat ne állítsa fel, én inkább állok. Az én neveltetésem nem engedi meg, hogy egy idősebb embert felállítsak. Ez csak nekem volt probléma. Szerencsére a kínos helyzetet az idős úr oldotta meg, felkelt és megkereste a helyét, mondván ős is tud zaklatni embereket. Mindenkinek szétszórta a jegyet a rendszer, nekünk is. Két jegyünk volt a négyesbe, egy közvetlenül mellette, egy pedig előtte. A kicsi az anyja ölébe ült, így egyszerűbb volt, a nagyobb a másik széken, a négyes társaság egyik tagja maradt az ablaknál és a hölgy. Leültem a nagypofájú mellé, akinek nem volt szándékában abba hagyni a szócséplést. Jeleztem, hogy én nem vagyok nyitott rá, de kimeríthetetlenül folytatta.
A mondanivalóját a következő gondolatok közé szorította:
• Ő egy intelligens ember, kulturált is. // Megkérdőjelezném.
• Őt arra tanították, hogy mindig álljon ki magáért. // Ezzel egyetértek alapvetően, de ha nincs igaza valakinek, akkor botorság hajtani a butaságot.
• A csúcspont, amikor felszólított, hagyjam gondolkodni. Majdnem hangosan felnyerítettem. Néhány perc távlatából, megkért, hogy cseréljek helyet az ablaknál ragadt barátjával, mert mégiscsak jobban ismerik egymást. Természetesen helyet cseréltünk.
Bármennyire is javul a tömegközlekedés színvonala, az embereket nem lehet kicserélni. Még este is eszembe jutott a szituáció, borzongtak az idegeim. Az egészben az a szörnyű, hogy elvileg ezek fognak engem eltartani nyugdíjas koromban. Azt hiszem, jó döntést volt évekkel ezelőtt elő takarékosságit kötni, mivel tőle pont éhen fogok halni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: