Alkoholos körkép 1.
A hét eleji kis alkoholos színes sztorim után többször találkoztam a témával, teljesen eltérő szituációkban. Elgondolkodtam. Vajmi kevés ember van Magyarországon, aki nem érintett ebben. Közvetlenül vagy közvetetten. Ezért úgy döntöttem körbejárom a témát. Kedves olvasóm, egy sorozat indul az alkohol és függőség témában.
Először nézzük meg a szó jelentését a Wikipédia szerint:
Az orvosi definíciók az alkoholizmust olyan szenvedélybetegségként írják le, mely az alkohol kitartó fogyasztásával jár a negatív következmények dacára.
Az „alkoholizmus” kifejezést etimológiai szempontból először 1849-ben használta Magnus Huss orvos, hogy leírja az alkohol szisztematikus káros hatásait. Fura, hogy csak ekkor definiálják a folyamatot, hiszen az alkohol fogyasztás ténye az emberiség történetében markánsan megjelenik, már korábban is.
Számos teszt létezik az Interneten, ami arra fókuszál, hogy ha esetleg felmerül benned a függőség gondolata, akkor mindenféle szakértői segítség nélkül beazonosítsd az állapotodat. Őszintén szólva a hitelességét megkérdőjelezem. Nem a kérdőív szakmai tartalmát, hanem az egyén őszinteségét magával szemben. Gondolatban összeszedtem néhány csodálatos magyarázatot arra vonatkozóan, hogy egy szerintem alkoholistára hajazó ember miként gondolkodik magáról, vagy a környezete mit gondol róla:
• Apád nem alkoholista, hiszen nem jár kocsmába! (Ez az egyik kedvencem. Igaz nem jár kocsmába, de a lakás zárt falai között vizet sosem iszik, a napi adag a 3-4 pálinka, átlag 2 liter bor fröccsnek. Ha pedig megérkeznek a szomszédok, akkor ez permanensen emelkedik.)
• Az orvos javasolta a napi borfogyasztást. Bár a forrást megkérdezném milyen mennyiséget javasolt.
• Te mit csinálsz a jobb hangulatért? Olyan kemény az élet.
Visszakanyarodva a tesztre, egyet találomra kiemeltem és megcsináltam. Forrás a Félúton Alapítvány honlapja.
Az alkoholizmus meghatározására szolgáló teszt
- Képes-e, vagy valaha képes volt-e többet meginni másoknál úgy, hogy azt ne vegyék észre Önön? N
- Megiszik-e néha egy italt azért, hogy lazítson, vagy amikor mérges, ingerült, esetleg bánatos? I
- Összeveszett-e valaha valamelyik családtagjával alkoholfogyasztása miatt, vagy a pénz miatt, amit italra költ? N
- Előfordult-e Önnel valaha, hogy elhatározta, kevesebbet fog inni egy ünnepségen, rendezvényen, majd mégis többet ivott a tervezettnél? N
- Szüksége van-e italra a nap meghatározott időszakában (pl. vacsora után, lefekvés előtt)? N
- Elhatározta-e már valaha, hogy teljesen felhagy az itallal bizonyos időre, és utána megszegte-e magának vagy másoknak tett ígéretét? N
- Megivott-e valaha egy italt titokban, vagy pedig utántöltötte-e poharát úgy, hogy mások ne vegyék észre? N
- Előfordul-e Önnel, hogy azért iszik, hogy legyőzze lámpalázát vagy felbátorodjon? N
- Megváltozott-e mostanában a megivott alkohol mennyisége az elmúlt pár évhez képest? I
- Hazudott-e valaha valakinek arról, hogy hány italt ivott meg? N
- Megtörtént-e valaha, hogy reggel, ébredés után rájött, nem emlékszik arra, előző este, amikor ivott, mit csinált vagy mondott? N
- Kellemes légkörben, 1-2 pohár ital után, jelentkezik-e vágy a következő pohár italra? N
- Ön vagy családtagjai megszégyenültek-e már valaha amiatt, amit Ön csinált vagy mondott ital hatása alatt? N
- Tanácsolta-e már Önnek valaki, hogy igyon kevesebbet? N
- Érezte-e már valaha bűnösnek magát az alkoholfogyasztás miatt? N
- Ön szerint hasznavehetetlenek, unalmasak azok az emberek, akik egyáltalán nem isznak? N
- Feltűnt-e már Önnek, hogy az első italt gyorsabban issza meg, mint mások? N
- Úgy gondolja-e, hogy túlzott elvárás lenne, hogy életében soha többet ne igyon? I
- Amikor otthon van, gyakran iszik egy italt étkezés előtt vagy után, esetleg lefekvés előtt? N
- Szokatlan lenne-e az Ön számára, hogy otthagyja a félig megivott italt, mert már nincs ihatnékja? N
- Volt-e már büntetve ittas vezetésért, kizárták-e a közlekedésből vagy vették-e el jogosítványát? N
Nem vagyok alkoholista a teszt alapján sem, de ezt az önvizsgálatom is alátámasztja. Esemény fogyasztó vagyok általában. Koncert, baráti vacsora, buli stb. Bár azt sajnos le kell szögezni, ahogy az éveim száma gyarapszik, úgy csökken a bevitt alkoholmennyiség és a gyakoriság is. Rám mindenképpen igaz, amíg húszévesen egy hétig bulizva egy nap pihenéssel minden ment, mint a karikacsapás, addig ma már egy keményebb átmulatott éjszaka után egy hét pihenés szükséges.
Ha van kedved, csatlakozz az „alkohol túrámhoz”! Csináld meg a tesztet, vagy ajánlj másikat. Hamarosan jön a folytatás, és ez nem fenyegetés.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: