Alkoholos körkép 2.

Alkoholos körkép 2.

Gondolom az előző poszt után már mindenki eldöntötte, hogy melyik csoportba tartozik. Így ma lazításként egy mókásnak tűnő sztorit osztok meg, ám jobban belegondolva komoly társadalomrajz.

Tavaly baráti társaságban csináltunk egy észak-balti túrát. Lettország, Litvánia, Észtország és zárásként Finnország. Páratlanul látványos út volt, ám az én mediterrán lelkem augusztus derekán lázadozott a tavaszias idő ellen. Nem vagyok egy északi típus.
Tallinnból komppal mentünk át Helsinkibe. Gyors és kényelmes, mindamellett egy életre szóló élmény. Már a tallinni kikötőben feltűnt, hogy a finnek hátizsákokkal araszolnak a hajó felé. Zörögtek és csörögtek, egyértelmű volt, hogy üvegekkel van teli a zsák. Itt ne egy két üveg borra gondoljon senki, ipari mennyiség mindenkinél. Mi furán nézelődtünk, sehogy sem értettük, hogy ennyi finn jól szituált ember és miért cipel ennyi piát. Aztán jött a felismerés. Már a kompon, sorban álltam a bárnál kértem egy hosszú kávét és egy csokis muffint. Az eladó srác egymás után többször megkérdezte, hogy kérek-e még mást is. Minden alkalommal elismételtem a két tételt, majd a harmadik alkalom után megkérdeztem, hogy mi a probléma, talán nem értjük egymást. A hátam mögött két viking harcos már röhögött – hozzá teszem igen jóképűek voltak -, és csak annyit kiáltottak előre, hogy biztos turista. Nagyon kedvesen megkérdezték honnan jöttem, mire én teljes nyugalommal válaszoltam, hogy Magyarországról és tőlük is megkérdeztem, hogy mit nem értek. Már nagyon kínos volt, hogy a kávé és muffin kombómat ismétlem parttalanul. Mosolyogva kérdezik, hogy inni nem akarok. Naivan mondom, hogy van vizem. Hangosan felröhögtek és mondták, hogy itt ilyet csak végszükség esetén rendel valaki. Kifizettem a rendelésemet és nagyon kínosan visszamentem a csajokhoz. Mesélem a sztorit, mire az egyikük körbe mutat, hogy minden asztalon literes kancsókban hozzák az itókát a népek. Már derengett, hogy nem néztünk rendesen utána a finn kultúrának. A két srác nagyon kedvesen meginvitált az asztalukhoz, mely meghívást el is fogadtam, gondoltam a kétségeimet eloszlatom. Természetesen első dolguk volt megkínálni a vodka narancsos kancsóból. Visszautasítottam, jelezvén, hogy dél körül még nekem nem jött el az ivászat ideje. Gyorsan rá is fordultam a kíváncsiságom kielégítésére, hogy mi ez a rengeteg alkohol mindenkinél. Teljes nyugalommal mesélték, hogy Finnországban nagyon drága az alkohol, ezért rendszeresen átjárnak Tallinnba bevásárolni. Nevezhetnénk akár alkohol beszerző túrának is. Az utazásnak csak és kizárólag ez a célja. Jönnek és mennek. Maga a hajóút cirka 3 óra, a menetjegy olcsó, az észteknél a pia is olcsó. Óriás hátizsákokat megpakolva térnek haza, közben a hajóúton 2-3 kancsót lehúznak csapatban, hogy jobban teljen az idő. A miértre érdekes válaszokat kaptam. Nem isznak ők többet, mint bármelyik másik nemzet. Nem isznak permanensen, a munkát nem zavarja. Leginkább a hétvégi baráti bulizás eszköze. Aránytalanul drága otthon alkoholt vásárolni, így viszont támogatják az észt gazdaságot is. Náluk leginkább sötét és hideg van, sok a depressziós és az alkohol levezeti a feszültséget. Hiába a jóléti társadalomnak is vannak gyenge pontjai. Mondom nekik, hogy mennyire örülök ennek az ismeretségnek, mindenhol azt olvastam, hogy a finnek nem szeretnek beszélni, erre ők most rácáfoltak. Kibökték, hogy igazán Budapest felől szeretnének érdeklődni. Mi ez a buli negyed, romkocsmák, mit érdemes megnézni, milyenek az árak, hol érdemes lakni, érdemes összekötni egy magyar túrát a Szigettel stb. Úgy éreztem magam, mintha én lennék a magyar imázs helyi reinkarnációja. Azt hiszem sikerült felkelteni az érdeklődésüket, mert néhány információt bevéstek a jegyzeteik közé.

Következő nap elmentünk hajózni. Gyönyörű amúgy a környék. Viszont itt szembesültem azzal, amit a kedves vikingek meséltek az árakról. A hajós étlapon volt alkohol is, olyan brutális áron, hogy vibrált a szemünk.